Bloodmoon - Supportforum

Vissza   Bloodmoon - Supportforum > Board Archives > Archive Community Area

 
 
Téma eszközök Megjelenítési módok
Régi 2011-11-02, 20:54   #1
Launcelot87
Junior Member
 
Launcelot87 logója
 
Csatlakozott: 11-11-02
Összes hozzászólás: 0
Post Forever Damned - Örökre átkozott (regény)

Ha esetleg valaki elolvasná tudnia kell, hogy ez az első munkám! Még soha nem írtam előtte... Enjoy!

I.fejezet - Felejtés

A napfény szinte kiégette a retinámat. A forróság is már-már elviselhetetlenné vált. A nyár legszárazabb időszaka volt ez. A felhőtlen kék ég nem ígért enyhülést helyenként hólyagosra égett bőrömnek. Kiszáradt a szám, és a torkom is, ezért alig bírtam nyelni. Mélyen a húsomba fúródott, ahogy próbáltam kiszabadulni a gondosan rámerősített kötél szorításából. Persze megint a nyughatatlan természetemnek köszönhettem, hogy ilyen helyzetbe kerültem. Legalább is azt hiszem. Fogalmam sem volt róla, hogy mit követtem el, mielőtt idehoztak. Semmi esélyét nem láttam, hogy kiszabaduljak. Már csaknem ott tartottam, hogy elfogadom a sorsom, mikor a távolban mozgásra lettem figyelmes.
Mint egy káprázat, úgy tűnt fel a horizonton. A hőségtől hullámzó alakja vészjóslóan közeledett felém. Gyors volt. Nagyon gyors. Még a maradék kis reményem is elszállt, mert tudtam miféle szerzet tévedt felém. Visszafele számoltam a másodperceket, ahogy egyre közelebb és közelebb ért. Bár fájt minden egyes mozdulat, mégis lehajtottam a fejem, hogy ne kelljen az arcába néznem. Szellőként suhant a tűző homokon. Teste elsőre törékenynek tűnt, de kecses tartása mégis erőt sugárzott. Játszi könnyedséggel lassított, ahogy odaért hozzám.
- Ni csak! Egy kutyumutty! – szólalt meg az idegen vérszopó - Hol van a gazdid? - somolygott kegyetlenül, látva a szenvedésem – Ejnye! – komorult el a hangja. Lassan mellém térdelt, óvatosan félresimított pár tincset az arcomba lógó hajamból – Ne légy udvariatlan! – hangja gúnyosan csengett fülemben, majd belemarkolt zsíros loboncomba és hátrarántotta a fejem. Felordítottam a testem villámként átjáró fájdalomtól. Szememből a könny is kicsordult és az arcomat csúfító sebekbe, horzsolásokba folyt, még tovább fokozva szenvedésem.
- Felelj, ha hozzád beszélek!
Még ha nem lettem volna kiszáradva és tudtam volna beszélni, akkor sem szólaltam volna meg. Csak fújtattam és próbáltam kerülni a tekintetét. Tudtam jól a képességeiről. Nem akartam ismét agyatlan zombivá válni, aki hűségesen követi a parancsokat, amit bőszen osztogatnak neki. A múltban volt szerencsém megtapasztalni. Eddig az amulett megvédett ellene, de most hogy már… csak egy reccsenést hallottam, mintha csontot törtek volna és… elsötétült előttem a világ.



1957. június 8.

„Debbyvel végre dűlőre jutottunk. Tudom hogy szeret, de nem akar velem lenni. A családját előbbre valónak tartja és fél, hogyha kiderül a kapcsolatunk, akkor kitagadják. Ezért inkább megpróbál elfelejteni és megkért, hogy tegyem én is azt.”

- Deb! Debby!- szólongattam szerelmem és még egyszer megdobtam az ablakát a kis fehér kavicsokkal, amiket a feljárón szedtem össze. Végre felkapcsolódott a szobájában a villany. Gyorsan felkapaszkodtam az apácarácsra és felmásztam egész a párkányig. Az ablak túlsó oldalán ott állt Ő egy szál csipkés hálóingben. Lélegzetelállító volt. Tökéletes testére finoman simult a szatén ruhadarab. Szégyenlősen visszafutott az ágyhoz és magára kapta a köntösét, majd ismét vissza az ablakhoz és a kilincsért nyúlt. Az ablak halkan nyikordult egyet, ahogy kinyílt.
- Mit csinálsz te itt!? Mondtam, hogy ne gyere ide! Soha többé! – tekintett rám rosszallóan.
- Sajnálom! De nem bírom ki nélküled! – mondtam a szemébe az igazságot – Látnom kellett téged!
- Őrült vagy! – mérgelődött! – Ha felvered a szüleim, mindkettőnknek annyi! Apa biztos megöl!
- Nem érdekel! – mondtam és magamhoz rántottam, hogy forrón megcsókoljam. Először visszacsókolt, ettől kimondhatatlanul boldog voltam, de aztán mégis visszafogta magát, majd halkan, szinte suttogva eltolt magától.
- Nem lehet! – mondta és egy könnycsepp gurult végig az arcán – Én már menyasszony vagyok!
Egy pillanat alatt lemerevedtem. Azt hittem rosszul hallok.
- Hogyan? – értetlenkedtem – Ismételd meg!
Debby hátat fordított nekem és hallottam, hogy sírni kezdett.
- Három hét múlva Jeremy Etkinson felesége leszek!
- Nem hiszem el… - hüledeztem – De… hát… miért?
- Andy! – vett egy nagy levegőt – Én már nem szeretlek! – mondta, de szinte azonnal zokogásban tört ki.
- Ez nem igaz! – erősködtem – Ugyanúgy szeretsz, mint ahogyan én téged!
- Andy! – fordult meg és mélyen a szembe nézet és kiabálni kezdett – Én nem szeretlek téged! Nem szerethetek egy félvért! Hagy békén! Tűnj el az életemből! Örökre!
Azt hittem megfulladok. Sokkoltak Debby szavai, melyek most nagyon is komolynak tűntek. Kábulatomból kopogtatás zaja ébresztett.
- Deborah! – hallottam Debby apjának hangját – Minden rendben, kicsim?
- Igen, apa! Ne aggódj! Csak rosszat álmodtam! – mondta Debby, könnyáztatta arcát törölgetve – Feküdj vissza! Semmi baj!
- Tűnj el! – mondta szipogva, majd óvatosan becsukta az orrom előtt az ablakot.
A szoba ismét elsötétedett és én csak álltam a holdfényben a párkányba kapaszkodva. Fel sem fogtam igazán, mi történt. Halkan visszamásztam a földre és egy darabig még reménykedve néztem az ablakát, hátha mégis meggondolja magát. De nem történt semmi.




Kábán ébredtem, majd szétment a fejem. De már nem a prérin aszalódtam. Egy fűtéscsőhöz voltam kötözve, egy elég nyirkos pincében. A bőröm már majdnem teljesen regenerálódott (csúnyán leégtem odakint), a sebeim is kezdtek beforradni, azonban még mindig kimondhatatlanul szomjas voltam.
Ami azonban meglepett, hogy nem volt rajtam ruha. Töprenghettem volna a válaszon egy darabig, de szerencsére fogva tartóm megkönnyítette a dolgomat. Kattant a zár, kinyílt az ajtó és belépett a rejtélyes idegen. Alacsony, tinédzser korban lévő lánynak tűnt. Szőke haja rövidre, már majdhogynem fiúsra volt vágva. Testbeszéde azonban nagyobb tapasztalatokról árulkodott. Úgy illegette magát előttem, mint egy bronx-i kurva, mire végre megszólalt.
- Nicsak! Nicsak! Magadhoz tértél! Éppen ideje volt. Remélem most egy kicsit beszédesebb leszel!
Kacéran hozzám lépett és végigsimított a felsőtestemen.
Megremegtem a hideg érintéstől, de ez nem érdekelte.
- Azt hiszem, kicsit elragadtattam magam a legutóbb. Nézd el nekem, nem volt jó kedvem.
- Mit… mit akarsz…!? – erőltettem ki magamból a kérdést.
- Ó! Megjött a hangod! – a fagyos ujjak végre elengedtek – Ennek örülök!
Odament egy kisasztalhoz - amit eddig észre sem vettem – egy biciklis kulacsot vett a kezébe, meglazította a szelepet és belekortyolt.
- Hmmm… Ez fincsi! – ivott még egy kortyot majd felém nyújtotta a flaskát – Kérsz?
Ránéztem, aztán a kulacsra, majd ismét rá. Élvezte a kínlódásomat.
- Jajj! Ne haragudj! Elfelejtettem, hogy mozdulni sem bírsz! – gúnyolódott ismét, de lassú léptekkel még közelebb jött – Tessék, igyál! De csak óvatosan!
Odanyújtotta a kulacsot egészen a számhoz, de én továbbra is csak őt bámultam.
- Na mi lesz!? Igyál!
Nem kellett többet kérnie. Pillanatok alatt kiittam a falskát.
- Ez igen! Van huzatod! – pislogott az üres kulacs láttán – Hol is tartottunk… - gondolkodott el – Ja, igen! Hogy mit is akarok én tőled, szegény, magára hagyott farkaskától!
Elegem volt a játszadozásából, felé mordultam.
- Csak nyugalom! Mindent a maga idejében! – vágta rá kioktató hangnemben és úgy is folytatta – Azt hiszem az illem megkívánja, hogy előbb bemutatkozzunk egymásnak! Az én nevem Cecily, és ha nem bánod, akkor ezentúl az én házamban vendégeskedsz, amíg szükségem van rád! Talán örökké! És téged hogy hívnak?
Fintorogva elfordítottam a fejem. Elegem volt már a hatalommániás, basáskodó vámpírokból.
- Na! Ne légy morcos! Ha jó fiú leszel, eloldozlak! – simított végig a mellkasomon – Megígérem!
Soha sem bíztam egy vámpírban sem, de Cecily valahogy más volt. Az első pillanatban éreztem, hogy valami különös aura veszi őt körbe, amiről nem tudom bizton állítani, hogy gonosz. Sőt!
- Andrew… - mondtam. Legyőzve éreztem magam. Egy olyannak mint én, aki többszörösen is kitaszított voltam, nem volt sok választásom.
- Andrew… ez tetszik! Szép név! Illik hozzád! – mosolygott, őszintén – Hogy kerültél olyan szörnyű helyzetbe, ahogy rád találtam? Mesélj!
Nem voltam épp beszélgetős hangulatban és már az ezüst kötél is kezdett ismét kényelmetlenné válni.
- Engedj el! – követeltem.
- Lassan a testtel! Még nem lehet! Szeretnélek jobban megismerni! Ha válaszoltál néhány kérdésemre, elengedlek! – Cecily állandó és eszelős mosolygása kezdett megőrjíteni – Hisz megígértem!
Köröztem egyet a fejemmel, hogy kiropogtassam a nyakam, majd belekezdtem, de csak a lényeget mondtam el.
- Rendben! Rossz társaságba keveredtem és valami olyat tettem, amit nem lett volna szabad és ők így büntettek. Ennyi.
- Na! Ne légy már ilyen! Mivel tudtál valakit így felhúzni?
- Nem tudom… - mormogtam. És tulajdonképpen igazat mondtam. Fogalmam sem volt róla, hogy mit tehettem azelőtt, hogy egy falka feldühödött farkas kicipelt a semmi közepére, a halálomat kívánva.
- Nem emlékszem…
Cecily felhúzott szemöldökkel méregetett.
- Oké! Ahogy akarod! – mondta és elindult az ajtó felé.
- Tényleg nem tudom! – morrantam rá idegesen – Az Isten szerelmére! Oldozz el!
- Nem tetszik ez a hangnem!
Próbáltam nyugalmat erőltetni magamra, de csak egy visszafogott vicsorgás lett belőle.
- Kérlek! – préseltem ki a fogaim között.
- Jól van! Hiszek neked! És el is engedlek, csak még egy kérdés! – feszítette tovább az idegeim.
- Hallgatlak.
- Ki az a Debby?
Meglepett a kérdés, ezért ismét csak értetlenül bámultam.
- Ez találtam nálad… - és előhúzott egy régi, besárgult, foltos képet a igencsak szűkre szabott farzsebéből. Fájdalmas emlékek tolultak agyamba, ahogy néztem a homályos képet a nőről, akit azóta is, olthatatlanul szeretek.



1957. június 26.

„Nem bírom tovább. Látnom kell őt! Bármi áron! Azt hiszem őrültség amit művelek, de nem hagyhatom hogy hozzámenjen olyasvalakihez, akit nem is szeret! Oda kell mennem! Lesz, ami lesz!”

Már szépen felsorakozott az egész násznép a templomban. Én kint vártam a megfelelő pillanatra, hogy közbeléphessek.
Elkezdődött a ceremónia. A pap unalmas szövege alatt egyfolytában csak azon járt az eszem, hogy Debby nem mehet hozzá ahhoz a vadállathoz. A kezem tördelve ültem az ajtónak dőlve, egészen addig, amíg meg nem hallottam, amire vártam:
- Te, Deborah Atkinson, akarod e hites férjedül…
Már csak Debby válaszára várt mindenki, főleg a vőlegény. A szívem a torkomban dobogott, ahogy lenyomtam a kilincset.
- Nem! – kiáltottam. Az értetlen rokonok és ismerősök szeme hirtelen mind rám szegeződött, de amit eltökéltem, azt nem hagytam veszni. Nem volt visszaút, ezért folytattam – Ezt a házasságot nem szabad megköttetni! Azt hittem, hogy csak igaz szerelemből lehet esküdni… Isten előtt… őszintén!
- Andy! Mit művelsz!? – rémüldözött Debby.
- Drágám! Ismered ezt a férfit? – ráncolta a szemöldökét Jeremy.
- Igen! Jeremy… de… - habogott Debby – De… igen.
Az emberek egy része döbbenten meredt rám, a többiek pedig sugdolózásba kezdtek. Nem tudtam szépíteni a dolgon, ki kellett mondanom az igazat.
- Debby nem szereti azt a férfit! – mutattam a puccos öltönyt viselő Jeremyre az oltárnál – Tudom! Mert Debby engem szeret!
- Hogyan? Mit mondott? Úristen! – páran kapkodták a fejüket az ifjú ara és köztem. Mr. Atkinson feje rákvörössé változott, Mrs. Atkinsont a rosszullét kerülgette, még szerencse, hogy ott volt Ben, Debby unokafivére a közelben és elkapta őt, mielőtt összerogyott volna.
- Deb!? Igaz ez? – hüledezett Jeremy – Mondd! Igaz!?
- Jeremy… én… - kereste a szavakat a lebuktatott ara – Igen! Igaz! Nem szeretlek!
Azt hittem boldogabb már nem is lehetnék. Debby nem kis bátorságról téve tanúbizonyságot végre felvállalja valódi érzéseit.
- Apa! Sajnálom, de ő az akit szeretek! És ő az a férfi, akinek a felesége akarok lenni!
Mrs. Atkinson feje mintha színváltós lett volna, egyre lilábbnak tűnt, Mrs. Atkinson, aki egy pillanatra magához tért, ismét elájult.
- Deb! Ne viccelj már! Hogy szerethetsz egy koszos rézbőrűt!? – bökte ki Jeremy, páran rosszallóan is tekintettek rá rasszista kijelentése miatt. Én már szinte fel sem vettem, ezért csak köptem egyet a vőlegény felé.
- Debby! A döntés a tiéd! Velem jössz és boldogan élünk életünk végéig, vagy itt maradsz ezzel a képmutató, álszent társasággal?




- Tessék! Öltözz fel! – Cecily egy papírzacskót dobott felém – Bár nekem így is tetszel, azért remélem jó a méret! – kacsintott rám. Zavarba is jöttem egy pillanatra, de rájöttem, hogy ez is csak egy merő gúny. A vámpírok soha nem néznének úgy egy vérfarkasra.
- Kösz. – mondtam a csuklómat dörzsölgetve. Őszintén megvallva nem efféle öltözékre számítottam. Elegáns öltöny, ing, fehérnemű és egy pár fekete cipő lapult a csomagban. Mind minőségi darabnak tűnt, amilyet még álmomban sem viseltem soha – Meddig is voltam eszméletlen?
- Csak pár napot. De miért? – kérdezte úgy, mintha nem is a foglya lennék, hanem egy régi puszipajtása.
- Csak úgy… - mondtam miközben a cipőfűzővel bajlódtam.
- Zöld vagy kék? – tette fel a következő kérdést. Egy-egy nyakkendőt tartott a kezében, bőszen méregetve, melyik illene hozzám a legjobban – Azt hiszem… legyen inkább a zöld!
A kezembe nyomta. Elég hülyén éreztem magam – nem tudtam nyakkendőt kötni - , de nem akartam hogy ezt lássa rajtam. De mégis megérezhette zavarom.
- Na gyere! Segítek! – mondta és kínos közelségben csinos kis csomót kerekített a nyakam köré – Így ni! Azt hiszem ez egy kifizetődő kapcsolat kezdete… mindkettőnk számára! -
Villámgyorsan a szoba másik végébe suhant, majd visszanézett rám.
- Gyerünk kutyuskám! Megyünk sétálni!

Folyt. köv.
...

Utoljára módosítva: Launcelot87 által : 2011-11-04 16:40
Launcelot87 nem elérhet?  
Régi 2011-11-03, 15:06   #2
Tivornya
Member
 
Csatlakozott: 11-10-26
Összes hozzászólás: 71
Alapbeállítás

Hmmm...jó a sztori Jöhet a folytatása!
__________________
Szerver: 1
Név: Tivornya
Faj: Vámpír
Klán: VHK - tagok jelentkezésére mindig nyitott vagyok
Tivornya nem elérhet?  
Régi 2011-11-04, 14:26   #3
Launcelot87
Junior Member
 
Launcelot87 logója
 
Csatlakozott: 11-11-02
Összes hozzászólás: 0
Alapbeállítás

Idézet:
Tivornya eredeti hozzászólása Hozzászólás megtekintése
Hmmm...jó a sztori Jöhet a folytatása!
Köszi! Már majdnem kész a második fejezet... Örülök, hogy tetszik!
__________________
Launcelot87 nem elérhet?  
Régi 2011-11-04, 16:16   #4
Tivornya
Member
 
Csatlakozott: 11-10-26
Összes hozzászólás: 71
Alapbeállítás

Nagyon tetszik, egyedül az időbeni ugrások zavarosak kissé
__________________
Szerver: 1
Név: Tivornya
Faj: Vámpír
Klán: VHK - tagok jelentkezésére mindig nyitott vagyok
Tivornya nem elérhet?  
Régi 2012-03-12, 15:13   #5
Aurissey
Guest
 
Összes hozzászólás: n/a
Alapbeállítás

Nagyon jó sztori!!
Csak így tovább! ; )
 
Régi 2012-03-31, 15:09   #6
Launcelot87
Junior Member
 
Launcelot87 logója
 
Csatlakozott: 11-11-02
Összes hozzászólás: 0
Alapbeállítás

Fűű... Köszi! Egy jó időre hanyagolni kényszerültem a dolgot.. de most újra nekiveselkedtem és hamarosan jön a folytatás...
__________________
Launcelot87 nem elérhet?  
 

Tags
regény launcelot87

Téma eszközök
Megjelenítési módok

Hozzászólás szabályai
You may not post new threads
You may not post replies
You may not post attachments
You may not edit your posts

BB code is bekapcsolva
Pofik bekapcsolva
Az [IMG] kód bekapcsolva
A HTML kód kikapcsolva

Fórum ugrás


A pontos id? 19:28 , a GMT +1 id?zóna szerint.


Powered by vBulletin® Version 3.8.4
Copyright © 2000 - 2017, Jelsoft Enterprises Ltd.
Fordítás© vBulletin.hu
Copyright ©2011 by 'Playa Games GmbH'